Összegyűltünk, beszélgettünk, főztük, verset olvastunk, gyönyörködtünk, még beszélgettünk, együtt, voltunk kirándultunk, együtt ettünk, tanultunk, és nem utolsó sorban preparátumokat indítottunk a születés útjára, Ivették kertjében.
Azért szerveztük a programot, hogy az általam utolsó helyre sorolt esemény megtörténjen. Hogy ezt a szertartást együtt átéljük. Hogy egy újabb szál kössön össze minket, és az idő jótékony hatása építse a szárba szökkenő kapcsolatokat.
Végtelen alázat és tisztelet van bennem Steiner és az antropozófia iránt, és talán ezt már mind tudjátok rólam, ezért merek némi humort is megengedni magamnak. Remek, kalandos kis instrukciókat hagyott hátra számunkra, mintha közben dörzsölte volna a markát, hogy ezt egy ember, egyedül, úgysem csinálja meg. Vagy ha igen, úgy kell neki.
Úgy éreztem magam, mint a királyfi, akit hét próbának tesz ki a nagy Király. És ha jól vizsgázom együttérzésből, kitartásból, morálból, ez után is,( mint ahogy eddig az utazásaim során), akkor lesz segítségem, és lesz örök boldogságom.
Az a sok-sok dolog, ami együtt volt ehhez az állatos növényes emberes élményhez, nem tud egy ember munkájából létrejönni. Nem tud önző akarat gyümölcse lenni.
Egyszerre kell átlépni önmagam határait, és a társadalom elfogadott normáit. Szembe kellett nézzek azzal, hogyan reagálok a természet konkrét valójára. Hihetetlen képet mutatott a tükör, amiben láttam magam aznap, ott a varrógép asztalka mellett állva. Belsőségek, amit amúgy kidobnánk. Szembesültem az anyaság testen hagyott nyomával. A nőiség érthetetlen misztériuma jelent meg bennem, mint világokat összekapcsoló erő.
Elemi lényeket hívunk, várunk, szabadítunk és közben bennünk igazi elemi erők jönnek létr, amikkel a találkozás oly ritka, és mindig katartikus. Újszerű volt a hétköznapok barátaival, “munka társaival” egy ilyen élményt is együtt megélni.
Jövőt építünk. Akkor is, amikor a múlt morzsáit összerakva újra ismerkedünk a szarvasmarha részeivel, és gyógyítani igyekszünk a Földet.
Jövőt építünk, amikor gyermekeink körében bográcson rotyogó a ételt főzünk, együtt pucolva a krumplit, és csihova a tüzet.
Jövőt építünk akkor, amikor mindenki ott találhatja meg a helyét a láncban, ahol jól érzi magát, és megpillanthatjuk, hogy akkor a leghatékonyabb a csapat, ha mindenki ott van, ahol jól van, már a jelenben is.
Jövőt építünk akkor, amikor azon agyalunk, milyen szép lenne ha csak idézetekkel teleírt bögrék lennének a reggeliző asztalon.
Jövőt építünk akkor, amikor gyermekeinket végjük.
És biztosak lehetünk a hatékonyságunkban akkor, amikor a jövő gyümölcsét már másnap szüretelhetjük. Én csak a saját gyömölcseimről tudok beszámolni. Arról, hogy a bennem született verset megírom, mert ha másra nem, egy bögrére jó lesz. A gyerekeim máshogy vannak együtt, vagy egymagukban, és látszik rajtuk a valahova tartozás biztonsága. A legnagyobb gyümölcs mégis az, hogy új erőre kapott az építkezésünk, egy olyan beszélgetésből, ami ott indult el. Végtelen hálám Nektek, hogy Ti, mind, akik aznap ott voltatok egy ilyen csodát is ajándékoztatok nekem. Kívánom, hogy ezt az élményt mind megéljétek a személyes életetekben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése