2016. szeptember 22., csütörtök

Üvegbe zárt találkozás

Nyár vége is múlóban már, de a Nap még most is ragyogóan jár az égen, ha csak pár órára is minden nap. Mihály időszakában járunk, a mérlegelés, aratás, begyűjtés időszakában, és igazán ide illő program a lekvárbefőzés, amivel az Almáskerti Aprók életét színesítettük hétfőn. Először is köszönet a nyitott, vállalkozó kedvű óvónéniknek, hogy ebben az újdonságban is kipróbálhattuk magunkat. Együtt voltunk, és fantasztikus volt.

Hűvösen indult a reggel. Megérkezett a szilva, és 4-5 anyuka nekifogott  a pucolásnak. A gyerekek jöttek-mentek. Számomra már a nyirkos idő is kihívást rejtegetett, kényelmes világomban semmiképp nem kint tölteném az időmet, ha a hétfői időjárás képét látom az ablakban. A szilvába rejtőző kukacok bújócskájában a hunyó szerepét betölteni szintén nem álmaim elfoglaltsága, de vannak vágyak, lehetőségek, amik felülírják az eddigi komfortzónámat.
Mert valamiért aznap reggel mégsem fordult meg a fejemben egyetlen percre sem, hogy kihagyom a programot. Az sem merült fel bennem, hogy kimaradok a szilvapucolásból, bármennyire is hideg a víz amiből kiveszem a szilvát, vagy kukacot rejthet a következő gyümölcs. Ott álltunk az asztalnál 5-en, beszélgettünk iskoláról, gyerekekről, emlékekről, reményekről. Gyűlt a szilva a bográcsban, ropogott a tűz,  forrt a víz a fedők körül, és a gyerekek itt-ott kapcsolódtak az eseményekhez. Volt aki szilvát pucolt pár percig, tüzet piszkált, zöldséget pucolt az ebédhez. Épült a bunker is, amin elképesztő kitartással szorgoskodnak az aprók napról napra.
Mire az összes szilva együtt melegedett a nap is megajándékozott minket melengető sugaraival. A tűz körül állva gyönyörködtünk a bugyogó illatos varázslatos színű készülő lekvárban. Gabi tapasztaltan kevergette alkalmanként az egyre egységesebben bugyogó masszát, gondozta a a tüzet, míg egy pillanatban így szólt:
-Na most pont jó. Mindenhol egyformán forr. Nem ég le, és egyenletesen át fog főni.
Engem bámulatba ejtett ez a pillanat, és világokat nyitott bennem az az élmény, hogy felismertem: Nincs az az oktató könyv, ami átadhatná a lekvárfőzés tudományát. Amennyire egyszerű, letisztult dolog ez, épp annyira összetett és részletgazdag.
Felidéztem amikor Gergővel nekiálltunk lekvárt főzni, és bár lett lekvár, a fal új, gyümölcsszínben pompázó dekorációt kapott, néhány égési sérülést is begyűjtöttünk, de iróniánknak hála leginkább a másnapi izomláz jelezte, hogy végtelen mennyiséget nevettünk a folyamat során. Túléltük, a lekvárt megettük, de nem vált szokássá. Anyukám, ha lekvárt főz, a közelébe sem szabad menni. Még a tekintetünk is olyan szennyező anyagokat hordozhat, amik miatt majd a lekvár megromlik. Az egész ház stresszben úszott barackszezonban. A nagyim lekvárja pedig a végtelenség szimbóluma számomra. Mindig van, kifogyhatatlan, és mennyei.
A mostani közös lekvárfőzés hordozta számomra az összes olyan elemet, amitől a lekvár számomra az, ami:
Egy télbe csempészett nyári pillanat.
A közös munka légies terhe
A lehetőség, amiben mindenki ott lép a folyamatba, ahol szeretne
A mennyei csemege, ami minden ízében örök emlékeket idéz és teremt. 

Ha netán felmerült volna bennem a bűntudat aprócska szikrája, hogy nem tettem hozzá eleget a naphoz, akkor a nap végéhez közeledve olyan jutalmat kaptunk, ami szerintem minden anyuka nevében szólva igazi szívmelengető pillanat volt, ami csak a jól végzett munka után járó ajándék lehetett.
Mariann összegyűlt a gyerekekkel a diófa alatt, és az aprócska pokrócon mindenki lekuporodott egy mese erejéig. Csendben, lopva figyeltük őket tisztes távolságból, nehogy megzavarjuk azt a csodás burkot, ami kialakult körülöttük. De valójában az a burok, minket is tartalmazott akkor ott, és erre akkor jöttem rá, amikor Tivadar egy pillanatra az ölembe ült, és elmondta, hogy milyen jó, hogy ott voltam. Nem is hittem, hogy ezzel ő foglalkozik, egész nap jött-ment, tette a dolgát. És kiderül, hogy igenis fontos része volt az ő jelenének az én jelenlétem. Pont olyan távol, vagy épp közel voltam hozzá, ahogy az neki jó volt és valójában nekem is.

A lekvár attól a legmágikusabb eledelek egyike, hogy egyetlen üvegben képes az idő és tér korlátait lebontva összekapcsolni:

 nyarat a téllel
 embert az emberrel
 és nem utolsó sorban rizst a fahéjjal
 NYAMMM!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése