Nulladik spirál

Az idei második spirál egy olyan ünnepség volt, ahol nem is pontosan tudtam, mire számítsak. Johanna csak pár alkalommal volt az oviban, és bár az nagy hatással volt rá, még nem mozogtam otthonosan az új közegben. Minden annyira ambivalens volt még bennem a helyzettel kapcsolatban. Johanna három éves. Az ovi, ahova Olivér is járt, és most Tivadar jár, úgy gondolja, hogy négy évesen jön el majd az ideje annak, hogy Hanka elkezdje az ovit. Mind a két fiúval így volt, és jól volt. Hanka más. Nincs is itthon játszótársa, és amúgy is egy csicsergős, társaságot igénylő kislány. Én pedig 7 év után gyerekmentességet igénylő anyuka vagyok. Ez is benne van. Az ovi itt van tőlünk 10 perc sétára… Waldorf. Azt gondoltam, butaság lenne kihagyni. Mivel későn jutott a tudomásunkra, hogy léteznek, idén már csak az adventi énekelgetésekre mentünk Hankával, ahol remekül érezte magát. Hatalmas élmény volt számára az ovi, a gyerekek, a zöldségvágás, és az a ráfordított idő, amit ezek az alkalmak megköveteltek tőlünk. Utolsó alkalommal Gergő ment vele, ahol meghívtak Bennünket a karácsonyi ünneplésükre. Nem tudom, milyen csillag állás nem rakta össze a fejemben, hogy a gyerekek spiráljárása lesz ez az alkalom, de tényleg nem gondoltam rá.
Johanna csini ruhát választott, táskába tette a benti cipőjét, és útra keltünk. Sajnos csak ketten, mert Gergő a fiúkkal az iskolai ünnepre mentek. Elindultunk tehát ketten, a csütörtök esti szürkületben, és Johanna nagyon boldog volt. Vittünk szaloncukor füzért az óvónéniknek, és nagyon készült, hogy azt majd ő adja oda.
Amikor megérkeztünk, hátraballagtunk a pajtához, ahol a mesésen kialakított icipici meghitt, tökéletes spirál várt minket. Elszorult a torkom. Akkor Hankánál megtörik a hagyomány. Nem négy évesen megy először spirálra. Stimmel ez így? Eddig annyira bíztam Vikiékben, és fel sem merült bennem, hogy ez lehet másként is jó. Kicsi lány leült Anna néni ölébe, lágyan szóltak az adventi énekek, amik már olyan megszokottak a fülünknek és torkunknak egyaránt. A helyzet groteszk oldala az volt, hogy Tücsi jött velünk.. hát ő jön… megállíthatatlanul, szóval némi felügyeletet ő igényelt, és ez tartott egy szolid távolságot a meghittség és köztem. Hol bosszantott, hol segített. Tücsi meg élvezte, hogy szót fogadhat. Telt az idő, csordogált a dallamfolyam, Hanka elaludt. Hát mégsem lesz spirál járása. Hát így a legjobb, akkor marad minden a régi, még nem volt itt az ideje. Apránként megérkeztek a többiek. Elkezdődött a spirál járás maga. A gyerekek szép sorban ballagtak befelé. Volt aki még nagyon bizonytalanul sétált az íven a gyertya felé. A nagyfiúk magabiztos léptekkel masíroztak befelé, majd felszabadultan repültek kifelé a gyertyájuk lerakása után. Hanka aludt, és aludt, és aludt. Már egy általam még nem is ismert anyuka ölében, pokróccal betakarva, bent, egészen az események szívében. Egy összemosolygás szélnek eresztette minden aggodalmamat afelől, hogy jó helyen van-e a lánykám. A búcsú énekre nagy körbe álltunk. Ekkor már Hanka is az ölembe került, és ébredezett. Már épp azt beszélte az óvónéni a fiúkkal, hogy mikor is lesz a legközelebbi találkozó, amikor Hanka egészen magához tért. Nyitottan nézett körül, és Mariann néni kérdésére, hogy meg szeretné-e ő is gyújtani a gyertyáját, határozott igennel felelt. Megkapta az almáját, a szép hosszú, zöld gyertyával. Bizonytalanul állt a siprál bejáratánál, és végül az óvónénivel kézenfogva mentek be. Nagyon büszke volt, és én is, hogy ébredés után is ilyen biztonságban érzi magát ebben a világban. A szaloncukor füzéreket is ő maga adta át, nagy szeretettel.
Hát mégis megvolt az első spirál. És Hanka ragyog. Nem kérdés, hogy így pont jól volt. Fényes nappalról jól ismert úton, de már egészen sötétben ballagtunk haza felé. Itt megint elbizonytalanodott a leányka, megrettentette a gomolygó sötétség. Szerintem sosem sétáltunk még kint ilyen tájban. Végül a karácsonyi dalok újabb csodát tettek aznap este, mert a dalcsokor énekelgetése Hanka minden bizonytalanságát megsemmisítette. Dalolva, boldogan libbentünk haza, és vártuk a többieket.